A pályaorientáció nem terápia, fel kell ismerni, ha más szakemberre van szükség
Írta: Marton Katalin iránytű mentor
Itt most a Bizniszplusz podcast beszélgetés szövegét olvashatod és hallgathatod, amit velem készítetettek. Hogyan dolgozok, gondolkodok, miben érzem magam erősnek pályaorientációs tanácsadóként.
Kérdező Gábor János, a Bizniszplusz podcast készítője.
Olvasd, hallgasd 
A „pályaorientációs tanácsadó” helyett az „Iránytű mentor” elnevezést használod. Mit fejez ki ez pontosabban abból, ahogyan a fiatalokkal dolgozol?
Iránytű mentorként irányt mutatok nekik, a döntés mindig az övék. Az IrányTű mentorálásban nem azt kapja meg, hogy mit válasszon, hanem azt, hogy hogyan válassza úgy, hogy később is tudja vállalni a döntését, és ezáltal önmagát. Kézzelfoghatóvá teszem azt, ami benne még kaotikus lehet. Nem megmondom az irányt, hanem segítek abban, hogyan találja meg. Strukturálom a belső zűrzavart, ami éppen benne lehet vagy van is.
A gondolatait, félelmeit, vágyait, egymásnak feszülő érzéseket szavakká, kérdésekké és döntési pontokká alakítom számára.
--------------------- 
Volt egy konkrét eset, amikor rájöttél, hogy csak fiatalokkal szeretnél foglalkozni. Mi történt ott pontosan, és mit tanultál ebből magadról szakemberként?
Húha. Ez egy jó kis story.
Volt egy 17 éves srác, aki nem akarta a tanácsadást. Az anyukájával volt alkalmam csak beszélni, aki elmondta, hogy szte a fia nem igazán tudja mit akar, úgy tűnik nem is érdekli, és segíteni akar neki ebben, ezért keresett meg. Elég kétségbeesettnek tűnt az anyuka.
Kérdésemre, hogy beszélhetek e a fiával a találkozás előtt telefonon, az volt a válasz, hogy nem. Közölte, hogy a fia ezt teljesen feleslegesnek tartja, meg pénzkidobásnak is. Mondtam OK, akkor ez egy általam úgynevezett mínuszos indulás lesz, amiből meglátjuk mi sül ki, mert nem árt, ha a fiatal is szeretné a tanácsadást. Kínunkban nevettünk egyet.
Legnagyobb meglepetésemre a fiatal kitöltötte a beugró tesztet, személyesen el is jött. Közölte, hogy a kövi egy órában ő pörgetni fogja a telefonját, itt van, mert ez ígérte otthon.
Erre annyit mondtam neki, hogy „figyi, teljesen megértelek!”
Vágott rá egy fejet, majd visszament pörgetni.
Eltelt pár perc, majd mondtam neki, hogy amennyiben nem bánja, akkor én ez idő alatt kijegyzetelek egy cikket, amit betáraztam magamnak későbbre. Mondta OK.
Eltelt újabb pár perc és azt vettem észre, hogy keresi a tekintetem a laptopom mögül. Kérdezte, hogy mit láttam vele kapcsolatban a teszt alapján. Mondtam, neki, tekintve, hogy csak az anyukájával volt alkalmam beszélni, nagyon érdekesnek találom az eredményeket.
Visszament a telójába. Én meg a cikkemhez. Aztán egyszercsak azt monda a srác: na jó…. egyezzünk meg valamiben. Én tuti nem leszek se orvos, se jogász.
És akkor elkezdődött vmi. Eltette egy idő után a telóját, én meg a laptopom.
Ez volt az az esetem, ami után egyértelművé vált számomra, hogy csak fiatalokkal akarok dolgozni.
Beszélgettem erről más kollégákkal, és a visszajelzéseik alapján, azt tanultam szakemberként magamról, hogy van egy olyan szupererőm, ami egyedinek tűnik. Képes vagyok egy ilyen esetben is kapcsolatot létrehozni, nem ijedek meg a fiatal látszólagos vagy valós közönyétől, érdektelenségétől. Ez a mai napig így van. Nagyon nehéz egy idegen emberben bízni sztem ebben a korban, főleg úgy, hogy az adott tini főellensége ajánl be ehhez az idegenhez, azaz hozzám. A főellenség ebben az esetben a szülő. Tini korban életkori sajátosság, hogy a szülőtől távolodni akar a gyerek, méginkább feszegeti a határokat, mert a sajátját akarja megtalálni. Ezt természetes, és egyben iszonyú nehéz is, mind a kettő félnek.
---------------------
A Z és az Alfa generáció sokszor bizonytalan, mégis rendkívül tudatos. Te mit látsz: mitől félnek leginkább ezek a fiatalok, amikor a jövőjükről kell dönteniük?
Félnek, hogy rossz döntést fognak hozni.
Szeretem átadni azt a szemléletet, hogy sztem nincs jó vagy rossz döntés. Döntés van, aminek van következménye. Az is döntés, ha nem dönt, mert akkor majd más dönt helyette.
Saját példa: 20 éve hoztam egy döntést, miszerint a Corvinus nemzetközi tanulmányokra jelentkeztem, ahova felvettek. Az volt az álmom, hogy diplomata leszek.
Kb. egy éven belül rájöttem, hogy a tantárgyak nagyjából 80 százaléka kuka nálam. Nem szerettem őket, nem is tudtam jól tanulni azokat. Bukdácsoltam, volt rektori engedélyem vizsgázni 7. alkalommal. Nem túl vidám, ugye? Egyébként meglett a diplomám 11 évvel később… Szóval a mai eszemmel vmilyen HR szakon nyomultam volna, amit nagy valószínűséggel jól tudtam volna teljesíteni. Kérdem én, hogy 23 évesen úgy gondolkodtam, mint 43 évesen? Hát nem. Tudtam volna úgy dönteni, mint most? Erre is nem a válaszom.
Nem is voltam pályaorientáción, mert akkor ez még ebben a formában nem létezett itthon. Voltak bizonyos elképzeléseim, méghozzá nagyon határozott elképzeléseim arról, hogy mit akarok tanulni, mert az majd jó lesz nekem. Nem lett az, kudarcként éltem meg.
Rossz döntés volt? Lehet. Nem vagyok benne biztos. Egy dologban viszont az vagyok, hogy az önbecsülésem és az önértékelésem nem ebben az időszakban fejlődött a legnagyobbat.
---------------------
Többször hangsúlyozod, hogy nem győzködsz, nem erőltetsz semmit. Hogyan lehet mégis elindítani egy motiválatlan vagy bezárkózó fiatalt – manipuláció nélkül?
Csenddel, kérdésekkel, őszinteséggel és empátiával. Ez a rövid válaszom.
Bezárkozónak tűnő fiatalokkal, amikor dolgozok, akkor pl. segített a kapcsolódásban vagy nyitásban az, hogy közös pontokat keresek: kedvenc könyv, film, videó játék, színházi előadás, komolyzene.
Decemberben pl. volt egy diákom, akivel a FIFA nyelvén beszélgettem, amit meghökkentőnek talált elsőre, aztán nagyon megörült neki. Ilyen apróságnak tűnő dolgok eszméletlen sokat tudnak segíteni a kommunikációban, hidak termetésében vagy jégtörésben. Ezt nem tartom manipulációnak, vagy ha az is, akkor mindenképpen pozitív manipulációnak gondolom.
---------------------
Dolgozol szülőkkel is, de a fókusz végül mindig a fiatalon marad. Hol húzod meg a határt a szülői elvárások és a diák saját útja között?
Két helyzetben jelzem a határokat a szülőknek.
Az egyik, amikor kiderül a szülővel való beszélgetés során, hogy szeretné, ha én vezetném rá a fiatalt, hogy arra menjen, amerre ő szeretné. Ebben az esetben visszajelzem a szülőnek, hogy ez a folyamat másról szól. Nem az a feladatom, hogy én mondjam meg, hogy merre menjen a gyermeke.
Másik eset, amikor a szülő is szeretne részt venni a beszélgetésen, amire természetesen van lehetősége. Ebben a helyzetben elmondom, hogy a beszélgetés köztem és a fiatal között zajlik. Ilyenkor felé fordulok, nevén szólítva teszem fel a kérdést, tehát minden kommunikációs eszközömet felhasználom, hogy egyértelmű legyen, hogy a folyamat a diákról szól. Volt pár olyan tapasztalatom a kezdetekkor, amikor ezeket a határokat nem jelöltem ki, és volt kellemetlenség belőle. Az én kompetenciám és feladatom ezeket a folyamatban tisztán kommunikálni. Működik, hálásak érte, és sztem biztonságot ad nekik ez a keret.
---------------------
Beszélsz „kudarcról”, amikor nem működik a kémia, és továbbajánlod a klienst. Miért tartod ezt szakmailag erősségnek, nem pedig gyengeségnek?
Nem kell és nem is akarok mindenkinek segíteni, aki hozzám fordul.A folyamat lényege a támogatás. Nem vagyok képes támogatni vkit úgy, hogy nincs meg a bizalom, érdeklődés és nyitottság a részéről. Első lépés a bizalom építése. Ha azt érzem, hogy nem nyit felém, ami jogában áll, akkor továbbajánlom, mert azt szeretném, hogy haladjon az útján, legyen ideje gondolkodni a döntés előtt, ebben a számára igen fontos időszakban. Ez egy intuitív döntés a részemről. Ilyet egyébként eddig szülővel éltem meg, diákkal nem. Azért tartom erősségnek, mert sztem ez is egy kompetencia, belátom azt, hogy nem működik a kémia, és ez teljesen OK. Találja meg azt az embert, aki jól tud majd neki segíteni. Ez a legfontosabb.
---------------------
Hogyan ismered fel, ha egy folyamat nem tanácsadás, hanem már terápiás irányt igényel, és miért fontos szerinted erről nyíltan beszélni a pályaorientációban?
A pályaorientáció nem diagnosztizál, nem kezel pszichés zavarokat, hanem döntéstámogatásra, önismeretre és iránykeresésre fókuszál leginkább. Ugyanakkor vannak olyan jelzések, amelyek arra utalhatnak, hogy a kliensnek terápiás kísérésre lehet szüksége:
RED FLAG pl:
- ha a beszélgetések visszatérően a szorongásról, ürességről, kilátástalanságról szólnak.
- Ha a fiatal érzelmileg rám támaszkodik
- Ha a merre tovább-ból elmegyünk a hogyan élem túl irányába
A más szakemberhez való irányítás, egy ajánlás a szülőnek, ha 18 év alatti fiatalról van szó. 18 év felett pedig direktbe a fiatalnak adok visszajelzést.
---------------------
Voltál már nagy színpadon, például a HVG Állásbörzén, de alapvetően személyes, intim munkát végzel. Melyik helyzet áll közelebb hozzád – és miért?
Mind a kettő.
A személyes, egyedi vagy kiscsoportos folyamatokban az intimitást értékelem nagyra. Olyan pillanatok születnek meg, amik megismételhetetlenek. Nagyon hálás vagyok ezekért!
A színpadi jelenlétnek más az energiája. Nincs alkalmam megismerni az embereket, a történeteiket, a saját történeteimen keresztül viszont olyan energiát adhatok tovább, amiből remélem, hogy visznek magukkal haza, gondolkodnak és beszélgetnek róla másokkal.
---------------------
Sok fiatal olyan dolgokat oszt meg veled, amit mással nem. Te hogyan vigyázol magadra ebben az érzelmileg nagyon terhelt szerepben?
Ha úgy érzem egy történet beszív, vagy túl erősen hat rám, akkor szupervízióba megyekpszichológushoz. Tisztázom, hogy mi az ami a fiatal története, és mi az, amit bennem mozdít meg. Ez azért fontos, mert így nem viszem tovább a terhet a következő találkozásokba és a kommunikációmba. Így leszek képes valóban jelen lenni a beszélgetésben.
Ebben még nem volt részem. Járok egyébként, egyéni és csoportos terápiába is, aminek egyik célja, hogy a saját történetemet feldolgozzam. Hiszek benne, hogy a munkám minőségét is emeli, nemcsak a magánéletembe hoz többletet.
Esetmegbeszélésem volt már más pályaoris kollégával, többször is, viszont ez mást szolgál, mint a szupervízió, és hasonlóan fontosnak is tartom.
---------------------
Ha egy 16–18 éves most hallgatja ezt az adást, és fogalma sincs, merre tovább: mi az az egy dolog, amit szerinted magával kell vinnie?
Az, hogy bármilyen káoszban van benne, bármit is érez most, az tök OK, el fog múlni, és merjen segítséget kérni. 
-------------------------------------------------
Ha a továbbtanulás, szakváltás, szakmaváltás vagy életpálya tervezése van éppen a fókuszodban, akkor ajánlom ezeket:
Egyéni Iránytű vagy IrányTű 2in1
Köszönöm Gábor Jánosnak, hogy megkeresett és azt is, hogy biztonságban megtartott a beszélgetésben! Nagyon jó élmény volt! 